Újdonságok

A kötet annak a Délvidéknek a históriájáról szól, amelynek lakói 1918 és 1944 között háromszor éltek át impériumváltozást. A tanulmányok jó része a mindekori hatalmat gyakorlók gőgjéről, a „másik” démonizálásáról, közösségi emlékezetének, etnikai tudatának, tárgyi, szellemi kultúrájának elpusztításáról, egymás megalázásáról, sőt legyilkolásáról szól. A kisebbségtörténet azonban nem pusztán hanyatlástörténet.
4500 Ft
3600 Ft
Deák István (1926–2023) történész, 1948-ban emigrált; a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, majd 1964-től oktatói és kutatói pályája a Columbia Egyetemhez kötötte. Többek között neki köszönhető, hogy az USA kormánya 1978-ban visszaadta hazánknak a Szent Koronát.
4950 Ft
3960 Ft
Hogyan ünnepelték az államszocializmus időszakában március 15-ét? Miért nem volt munkaszüneti nap és miért lengett az ünnep napján a nemzeti mellett vörös zászló is a köztereken? Mi lehetett az oka, hogy éppen a hetvenes évek elején kezdték el a fiatalok külön megünnepelni az 1848-as forradalom évfordulóját, és spontán megmozdulásaiknak miért próbált gátat vetni a rendőrség?
3500 Ft
2800 Ft
Miként küzdöttek a radikális nőszervezetek tagjai a századfordulón Bécsben és Budapesten? Milyen eszközökkel igyekeztek elérni a nők jogkiterjesztését az élet szinte valamennyi területén? S végül miért nem vonható párhuzam az általuk képviselt aktivizmus és az angliai szüfrazsettek tevékenysége között?
4300 Ft
3440 Ft
Eger, a javarészt katolikus felekezetű Heves megye és az egri érsekség központja, sok szállal kötődik a katolikus egyházhoz. A második világháború után az állam és az egyház viszonyát a kooperatív munkamegosztáson alapuló rendezés helyett – a demokrácia felőrlésével párhuzamosan – egyre inkább a „klerikális reakció” elleni kérlelhetetlen harc határozta meg...
4950 Ft
3960 Ft
Jelen kötet útikalauz arról, hogy Március 15., Augusztus 20., vagy legutóbb Október 23. mikor, s hogyan konfirmáltattak nemzeti ünneppé. Ennek jellemzője volt és maradt a verbális és szimbolikus megosztottság. A társadalom, illetve a rendszerkormányosok emlékezetében rendre más volt ’48 olvasata.
4800 Ft
3840 Ft
Magyarország huszadik századi történelmében 1956 őszének forradalma a legkiemelkedőbb kollektív nemzeti teljesítmény. Demokratikusan szétporciózva – társadalmasítva – erre rímel, hogy sokmillió Magyar Október volt, merthogy „szabadságra ment” egy országnyi népség az akkoriban regnáló önkényuralom alól...
4500 Ft
3600 Ft
Sztehlo Gábor az 1944–1945-ös magyarországi embermentés sokak által ismerni vélt, már-már kultikus hőse, szinte egyszemélyes jelképe. Embermentőként, majd a Gaudiopolis néven híressé vált gyermekváros megteremtőjeként ikonikus alakja múlt századi történelmi emlékezetünknek...
4500 Ft
3600 Ft
A magyar holokausztkutatás a Délvidékre vonatkozóan máig főként az 1944 márciusa utáni gettósítások és deportálások történetét tárta fel. Margittai Linda munkája az ezt megelőző, jóval tágabb időszakot átfogóan, 1941 áprilisától 1944 tavaszáig elemzi a délvidéki „zsidókérdést”, a magyar hatóságok délvidéki zsidópolitikáját.
4950 Ft
3960 Ft
Egy év Móricz Zsigmond életéből egy kötetben. Vajon mi készteti az írót nagyregény méretű napló írására? Mi készteti arra, hogy négy regény, három film, két színdarab és egy novelláskötet kimagasló írói teljesítménye mellé erőteljes felkiáltójeleket és kérdőjeleket állítson? ...
6950 Ft
5560 Ft
A második világháborúban érintett nemzetek számára a háborús erőfeszítés az egész társadalomra hatással volt. Számos területen hozott változást, de az egyik legnagyobb fordulat vitathatatlanul a nők társadalmi szerepének felértékelődése volt. Többek között ekkor változott meg alapjaiban a nőkről kialakult kép: a háziasszonyokból dolgozók lettek....
4500 Ft
3600 Ft
„»Fülük mellett kicsi faággal rámcsöngetnek az országúton bicikliző lányok« – ez a két sor Üzenet című versemből való, amit az ötvenes évek második felében cafatokra szavaltak a versmondók. A hatvanas években történelmünk évszázadainak egymással feleselgető, kesernyésen groteszk elemeiből építettem fel Átmeneti himnusz című versemet, amely néhány kiváló színművész állandó és (hadd dicsekedjek) sikeres műsorszáma volt....
3800 Ft
3040 Ft
„1956 nyarán szinte minden intézményben kiosztották a munkatársakról készült káderjelentéseket. Apám és anyám néhány papírlap helyett egy-egy vaskos dossziét kapott, amit első felindulásukban a kályhába akartak dobni. Tizenhat évesen még nem az eszem, csak jó ösztönöm sugallta a kérést, hogy elégetés helyett adják inkább nekem a két paksamétát....
4800 Ft
3840 Ft
E kötetnek mind az öt írása a gyerekkorom világából merít, csakhogy a gyerekkor nálam az 1945 és 1949 közötti éveket jelenti, melyek néha keservesek voltak, de sosem unalmasak, üresek, jellegtelenek. Apai és anyai ágon egyaránt fantasztikus családba születtem, s bár manapság nem tűnik magától értetődőnek, mindegyikük sorsát átitatta, befolyásolta, kisiklatta vagy éppen sínre tette a mindenkori politika.
4500 Ft
3600 Ft
Péteri Lóránt tervezte Gustav Mahler körút letisztult, jól körülhatárolt, mégis rendkívül sokszínű. Hét tanulmány jelöli a legfontosabb állomásokat: a zeneszerző, karmester és operaigazgató Gustav Mahler életének, alkotásainak és recepciójának reflektorfénybe állított kérdéseit.
3500 Ft
2800 Ft
Miért voltak a 20. századi finn vezetők „okosabbak” a közben egymást gyilkoló, a politikából egymást kiszorító magyar eliteknél? Mit tudtak Suomi vezetői, hogy a bő száz éve még valamivel elmaradottabb államuk ma háromszor fejlettebb nálunk? Hogyan sikerült a múlt század hat történelmi fordulópontján jó döntéseket hozniuk, miközben a magyar politika mind a hatszor elbukott?
4300 Ft
3440 Ft
A színházi gyakorlat történetét végigkísérte a különféle szerkezetek, gépek, technikák és technológiák használata. Ezt számos példa alátámasztja a többezer éves keleti árnyjátékoktól, az ókori deus ex machina emelődarujától kezdve az Erzsébet-kori színház csapóajtaján és a 18. századi forgószínpadon keresztül egészen a 19. századi laterna magica-vetítések színházi felhasználásáig, vagy éppen a 20–21. századi különféle analóg és digitális technológiákig.
2950 Ft
2360 Ft
Az utóbbi évtizedben megélénkült a kelet-európai államszocialista országok globalizációjáról folytatott nemzetközi tudományos diskurzus. Tomka Béla kötete nagy figyelmet fordít az új kutatási eredmények recepciójára, egyszersmind a kelet-közép-európai régió – és benne Magyarország – vizsgálatával kíván hozzájárulni a globalizáció történetéről folytatott vitákhoz.
2950 Ft
2360 Ft
Webseite www.webdesigner-profi.de

Megrendelések

0 Products - 0 Ft
Go to cart

Könyv keresése


Részletes keresés